Bárányhússal töltött pide

török harapnivaló

török tészta darált bárányhús töltött pide bárány hagyma fokhagyma

Hozzávalók

  • 500g darált (bárány-)hús
  • 3 hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2 paradicsom
  • 2-4 levél zsálya
  • 1ek csípős őrölt paprika
  • 500g liszt
  • 1 kocka élesztő
  • 100ml tej
  • 1tk cukor
  • 2 tojás
  • 1ek olaj
  • 1ek vaj
  • frissen őrölt feketebors

Elkészítés

Morzsoljuk bele az élesztőt a langyos tejbe, kavarjuk el benne a cukrot, majd egy meleg helyen futtassuk meg. Szitáljuk le a lisztet a sóval együtt, majd a liszthalom közepébe nyomjunk egy mélyedést. Ebbe tegyünk 1ek olajat és 2 tojásfehérjét - a sárgáját tegyük félre. Töltsük a vályúba az élesztős tejet, majd villával fokozatosan kavarjunk össze mindent. Készítsünk elő kb. 1dl langyos vizet, s a tészta gyúrása közben dolgozzuk bele. Addig gyúrjuk kézzel a tésztát egy liszttel megszórt munkafelületen, amíg szép sima nem lesz. Ezután lefedve hagyjuk egy meleg helyen kb. fél órán át állni, amíg kb. kétszeresére nő a térfogata.

Közben vágjuk apróra a hagymát és 1ek vajon süssük üvegesre. Adjuk a darált húshoz, s kavarjuk el a paprikaporral, a felaprított fokhagymával és paradicsomokkal, valamint a kis darabokra vágott zsályalevelekkel. Ízesítsük sóval és frissen őrölt feketeborssal.

A tésztát osszuk szét kb. 8-10 egyforma méretű adagra, majd egyenként nyújtsuk ki ne túl vékony ovális alakú darabokra. Tegyünk 2ek tölteléket a tészták közepére, majd kenjük szét rajta a széleket kispórolva. Hajtsuk fel a tészta két hosszú oldalát úgy, hogy a töltelék még kilátszójon, majd a pide két végét is csípjük össze, nehogy kifolyjon sütés közben a töltelék. Kenjük be a tésztaszéleket tojássárgával, majd a 220°C-ra előmelegített sütőben süssük kb. 20-25 percig, míg aranybarna nem lesz.